IPS kijelző méretek

IPS kijelzők – laptop kijelző méretek

IPS kijelző panel
A folyadékkristályos IPS kijelzőt a nagy betekintési szög jellemzi

Mi az IPS panel?

A magyar Wikipédia meghatározása szerint az IPS kijelző panel az In-Plane Switching technology technológiát alkalmazó képmegjelenítő. A síkban váltó technológia a folyadékkristályos kijelzőkben használatos, és főképp azért fejlesztették ki, hogy felülmúlják a Twisted nematic, vagyis a TN-panelek jellemző hiányosságait, jelesül

  • a kis betekintési szöget
  • és a gyenge minőségű színvisszaadást.

Az IPS kijelző panel működési elve azon alapszik, hogy az üvegsíkra nézve merőlegesen elhelyezkedő folyadékkristály molekulák párhuzamos irányban elforgathatók.

A nagy betekintési szög mellett az IPS laptop kijelzők minden színtartományban a valóságossal közel megegyező vizuális élményt képet tudnak nyújtani. Emellett azonban ennek a technológiának is megvannak a maga hátrányai. Professzionális Gamer laptopokon pédául nem ideális, mert a folyadékkristályok reakcióideje bizony érezhetően elmarad a TN technológiával készített notebook monitorokétól, ezért nem tudnak akkora számú képfrissítést elérni másodpercenként, mint TN-paneles társaik. A gyártók folyamatos fejlesztésének köszönhetően azonban az IPS-képernyőknél is egyre jobb reakcióidőket érnek el a mérnökök.

Laptop kijelző panel méretek

A laptop kijelző mérete a hordozható számítógép használhatósága és funkciója szempontjából meghatározó,  emellet nagyban befolyásolja vásárlási és szervizelési árakat. A képernyőméret egyben laptopméret is.

A LED és IPS laptop kijelzők méretei leggyakrabban: 10.6″, 11.1″, 11.6″, 12.1″, 13.1″, 13.3″, 14.0″, 14.1″, 14.5″, 15,0″, 15.1″, 15.6″, 16.0″, 16.4″, 17.0″, 17.1″, 17.3″, 18.4″.

Laptop vásárlásakor, akár használt készülék esetében is, leginkább saját igényeinket kell figyelembe venni. A nagyobb monitorra grafikai programok használatakor lehet szükségünk, míg a kisebb kijelzőpanel esetén a noteszgép súlya, de egyben a laptop billentyűzet mérete is csökken.

Nagyméretű kijelzőn kényelmes például nettó-bruttó kalkulátorként működő Excel táblázatokat készíteni és kezelni, de így készült például az alábbi táblázat is:

Olvass tovább

Tippek a laptop akkumulátor üzemidejének növelésére

Gyorsan lemerül az akkumulátor?

laptop üzemidő növelés
Hogyan növelhető az akkumulátor üzemideje?

Könnyen megeshet, főképp utazások alkalmával, hogy a magunkkal cipelt laptopunk akkumulátora a vártnál előbb kerül lemerültség közeli állapotba. Ráadásul ilyenkor akár az is megeshet, hogy nem találunk töltésre alkalmas konnektort, vagy ami még rosszabb: a töltő nincs kezünk ügyében. Nem érdemes azonban pánikba esni, ilyen esetekre is van néhány apró trükk, amit érdemes bevetni, hogy meghosszabbítsuk a hordozható számítógép működését, az üzemidőt.

Néhány tipp üzemidő hosszabbításra

Hiába érhetőek el manapság már extrém üzemidőt (6-8 órát) ígérő akkumulátorok, ezek a beígért számok gyakran csak álmok maradnak, mert laptopunk energiafelhasználása messze áll az ideálistól. Ahhoz, hogy kihozzuk akkumulátorunkból a maximumot, vagy esetleg alacsony töltöttség esetén megnöveljük az üzemidőt, alább néhány tippet gyűjtöttünk össze ennek érdekében.

Merevlemez karbantartása

Az úgynevezett HDD-k (angolul: hard disk drive) esetén könnyen előfordulhat, hogy az elhanyagoltság növeli az energia felhasználást. Ez azt jelenti, hogy amikor sűrűn használjuk laptopunkat és azon az adatokat jobbra-balra pakoljuk, töröljük, másoljuk ún. „fragmentum” jön létre, amit tekinthetünk adathulladéknak is. Ezek felhalmozódása és lerakódása azt eredményezi, hogy a merevlemezen található adat mennyiség nő, és így töredezetté válik, ami növeli a seekelési időt, vagyis az adatok kinyerését a merevlemez partícióiból. Ezért a régi HDD alapú merevlemezeket szükséges időről-időre töredezettség-mentesíteni, mely folyamat az adat darabkákat eltávolítja és a valódi adatokat is rendezi a könnyebb elérhetőség érdekében. Ez egyrészt gyorsítja laptopunk működését, másrészt jótékony hatással van az energiafelhasználásra is, így érdemes előre gondolkodva ezeket a defragmentálási folyamatokat beiktatnunk, azon időszakokra, amikor elektromos hálózathoz csatlakozik laptopunk.

A modern SSD (solid state drive) esetén erre nem szükséges időt fordítani, hiszen az újabb technológia révén energiatakarékosabbak, kevésbé melegednek és az adat elérési idejük is töredéke a HDD alapú adattárolókhoz képest.

Kapcsoljuk ki a nem szükséges programokat

A modern operációs rendszerek esetén észre sem vesszük, de rengeteg automatikusan induló program is elindul laptopunk bekapcsolásakor. Ezek nem csak a bekapcsolási időt hosszabbítják, de az üzemidőt is csökkenthetik, így érdemes elgondolkodnunk a felesleges programok kikapcsolásán, vagy hibernálásán.

Bluetooth, Wi-fi, HDMI, pendrive kilőve

Fontos energiatakarékos lépés, hogy a szükségtelen egyéb eszközöket is kapcsoljuk ki, illetve válasszuk le laptopunkról. Az esetleg csatlakoztatott telefon, hordozható merevlemez és pendrive mind akkumulátorunk energiájából táplálkozik. Ezért, ha nem használjuk őket, inkább válasszuk le őket gépünkről. Ugyanez érvényes a Wi-fi, illetve Bluetooth modulokra is, amennyiben nem használjuk, kapcsoljuk ki őket, mert még passzív állapotban is merítik az akkumulátortelepet.

Egyszerre egy feladatot végezzünk

Alacsonyabb töltöttségi szintnél igyekezzünk egy feladatra korlátozni munkánkat. A párhuzamosan futó programok (pl.: videó lejátszás, böngésző és irodai program használata) jobban igénybe veszik laptopunkat, emiatt az energiafelhasználás is növekszik. A háttérben ezek is terhelik a processzort, amivel jelentősen csökkenhet az üzemidő. Ráadásul a nagyobb CPU-használat és a megnövekedő hűtési igény miatt felpörgő ventilátor is rövidíti a használati időt.

Csökkentsük a fényerőt

A kijelző panel gyártási technológiájától függően akár fél-egy óra plusz üzemidőt is nyerhetünk, ha annak fényerejét a számunkra elfogadható minimális mértékre állítjuk. Amennyiben LCD panellel ellátott laptoppal rendelkezünk, a fényerő csökkenés látványos üzemidő javulást eredményezhet, hiszen a folyadékkristályos kijelző laptopunk leginkább energiaéhes alkotóeleme lehet. Emellett néhány laptop esetén a billentyűzet is világítást kap. Az energiatakarékosság jegyében érdemes ezt is kikapcsolnunk.

Energiatakarékos üzemmód

Alapvető lépés, hogy ha az üzemidőt szeretnénk kitolni, akkor kapcsoljuk be laptopunk energiatakarékos módját. Ez nemcsak a kijelző fényerejét, de gépünk teljesítményét is visszafogja, így rengeteg energiát spórolhat meg nekünk.

Tartsunk pótakkumulátort

Nem épp költséghatékony megoldás, de megkímél minket az energiatakarékossági intézkedésektől, ha hosszú utakra egy pótakkumulátort is magunknál tartunk arra az esetre, ha energiahiányos állapotba kerülnénk. Itt csupán arra kell figyelnünk, hogy előre gondoskodjunk ennek töltöttségéről.

Összefoglalva a tippeket:

Olvass tovább

Kulcsszavas és diszperzív linképítés

Diszperzív jelentése: szóródásos, szétszórt; a fősodortól eltérő, nem átlagos. || Linképítés jelentése: adott weboldalra mutató külső hivatkozások elhelyezése pozíciójavítás céljából.

A szóródásos linképítési módszer lényege

google linképítésEnnek a módszernek az alkalmazására azért van szükség, mert a céloldalra mutató túl sok direkt hivatkozás, illetve ezek számának túl gyors szaporodása, továbbá a nagy számban használt, koncentráltan kulcsszavas linkszöveg használata kerülendő, mert mindezek felkeltik a manipuláció gyanúját, és a Google intelligens keresőalgoritmusai ezt nem értékelik, esetenként hátrasorolással büntetik a találati rangsor kialakításakor. Éppen ezért a weboldal optimalizálás keretében végzett biztonságos linképítés kerüli a túlzott célirányultságot. Nézzük, miről is van szó.

diszperzív linképítésSzokványos esetben egy gondjainkra bízott weboldal keresőoptimalizálása során a honlaptartalom alkalmassá tétele után elkezdjük a linkprofil felépítését, azaz a kulcsszavas Google-helyezések javítása céljából linkekeket helyezünk el külső webhelyeken. Ezeknek a linkeknek a  fontosabb ismérvei a következők:

  • közvetlenül a céloldalra mutatnak
  • szövegre vannak kötve és a külső honlap törzsszövegben fordulnak elő
  • anchor textjük tartalmazza a megcélzott kulcsszót
  • dofollow státuszúak

Ettől eltérően a diszperzív linképítés keretében épített bejövő linkek egy vagy több pontban különböznek a szokásosaktól, kisebb-nagyobb mértékű szóródást mutatnak. Nézzük konkrét példákon a honlap-optimalizálás alternatív eljárásait.

A diszperzív linképítés módszerei

Fölé, alá, mellé linkelés domainon belül

Ha egy oldalra még nem történt linképítés, érdemes a szokványos módszerrel kezdeni, ám ahogy előre haladunk a munkában, a direkt linkek mellett egyre többször hivatkozhatunk az URL-hierarchia más elemeire. Ha például a https://weblap.org/seo-szakerto/ weblapot a seo szakértő kulcsszóval szeretnénk felhozni, akkor a közvetlen backlinkek után szélesíthetjük a spektrumot, megcélozva például a domain főoldalát (https://weblap.org/ – fölélinkelés) vagy egy hasonló témájú másik aloldalt (mellélinkelés), netán egy a témába vágó címkeoldalt (https://weblap.org/seo-szakember/). Vagy ha a tartalommarketing kulcsszóra egy főoldalt, a tartalommarketing.org domain alatti webtartalmat szeretnénk előbbre vinni a keresőben, érdemes külön hivatkozni a fogalmat definiáló aloldalra: http://tartalommarketing.org/mit-jelent-a-tartalommarketing/ (ez az alálinkelés mély-linkelés). De támogathatjuk linkekkel egy céloldal grafikai elemeit is, keresőmarketing kulcsszóra pl, ezt, amely jelenleg első a képtalálatok közt:

A külön lapon is megnyitható Google képtalálatok között hasznos élre kerülni, ez látogatókat hozhat és növeli a website presztizsét – a képfájlra való hivatkozás pedig erősíti a szórást, mint ahogy az is, ha mélyebb könyvtárak elemeire utalunk.

Közvetett, átirányított linkek alkalmazása

A sok direkt backlink töménységét fellazíthatjuk redirekt, azaz átirányított hivatkozásokkal. Eleve ilyeneket küld honlapunkra például a tumbr.com rendszere, az itt közzétett posztokba ágyazott visszacsatolások egy közbülső hivatkozáson keresztül érnek célba. Használhatjuk a Google URL-rövidítő, linkrövidítő alkalmazását is: a célzott honlap eredeti internetes elérhetősége helyet a rövidített webcímet kötjük a szövegre. Ha a céloldalnak van kanonizált URL-je, szórást idézhetünk elő a nem-preferált verziók használatával (címek www-vel vagy nélküle, illetve http:// >> https:// átirányítások)

Másodlagos, harmadlagos… visszacsatolás

Derivált linképétés

Efféle áttételes, származtatott visszacsatolásról akkor beszélünk, ha nem közvetlenül a céloldalt linkeljük, hanem

egy olyan oldalt, amelyen kinn van a céloldal linkje.

Az átadható linkerő egy-két derivált hivatkozás esetben természetesen töredékes, viszont a közbülső webhely szisztematikus erősítésével a támogató hatás folyamatosan növelhető, emellett a linkhálózat mintázata is természetesebbé válik, pláne, ha a linkküldő helyre linket küldő oldalt is hivatkozzuk, létrehozva a harmadlagos visszacsatolást. És építhetők további körök is, bármilyen származási szintig.

Ez a diszperzív eljárás kiválóan működik, az ezen alapuló rendszer szinte önmagát erősíti, igen óvakodjunk azonban a csak egyetlen csúcsban végződő linkpiramisok kialakulásától. Ezt többek között úgy kerülhetjük el, ha az összelinkelt rendszert nem egyoldalúan, hanem komplex módon használjuk keresőmarketing célokra, továbbá pedig számos elágazást létesítünk a szemantikus háló szomszédos gócpontjai felé.

Olvass tovább

A prémium linképítés ára

prémium linképítés árak
A SEO (keresőoptimalizálás) fontos része a minőségi linképítés

A keresőoptimalizálásban a prémium linképítés az a folyamat, amelynek során a szakember az Ön webhelyére mutató kiváló minőségű bejövő linkeket épít külső, magas keresőmarketing értékű honlapokra. Ezeket olyan egyedi, értékes tartalom jellemzi, amely releváns kontextust képez minden egyes backlink számára. Ahhoz, hogy az Ön portálja, céges vagy személyes honlapja, webshopja vagy szolgáltatói oldala értékes internetes entitássá váljon, elengedhetetlen visszacsatolási profiljának létrehozása. A hivatkozások hálózatának felépítése nélkülözhetetlen abban is, hogy weblapjának kulcsszavas helyezései javuljanak az organikus keresőtalálatok eredményoldalán (ún. SERP), mégpedig a piacon a legnagyobb részesedéssel rendelkező Google-keresőben (magyar nyelvterületen az össze keresések 97 %-át ez a rendszer bonyolítja le). A támogatói linkprofil felépítése gondos és folyamatos erőfeszítést igényel, továbbá jelentős hozzáértéssel kell végezni, hogy a a céloldal és a hivatkozói hálózat szerves egészet képezzen, és létrejötte ne viselje magán a manipuláció jegyeit, hanem természetesen úton létrejött szemantikus hálót képezzen.

Mitől prémiumos a linképítés?

Az online szolgáltatások körében eredetileg a prémium jelző az ingyenes szolgáltatástól való megkülönböztetésre szolgált, más esetekben a minimális alapszolgáltatástól való eltérést jelezte. Az e szóval jelzett tárhelycsomag például extra funkciókat és beállítási lehetőségeket kínál egy ingyenesen vagy minimális áron megrendelhető, fapados alapcsomaggal szemben. A linkprofil építésben is gyakran tarifacsomagokhoz kötődik a prémiumos szolgáltatást: mondjuk egy Gold prémiumcsomag megrendelése esetén a céloldalra 1000 backlink épül 30 referal domain alól, míg a Platina például 2000 külső hivatkozást ígér 50 IP-cím alól.

Más esetekben, főleg a munka világában a prémium a különleges teljesítményért pénz formájában adott jutalom. Jellemzője, hogy a teljesítményt a munkavégzés után értékelik, és a kifizetés is utólag történik egy nagyobb időszakra (negyedév, év) vonatkozóan (szemben a havibérrel).

A szolgáltatóiparban kicsit fordítva áll a dolog, a kínált szolgáltatás kiemelkedő voltát maga fizetett fél deklarálja, mégpedig előre, egyben azt is sugallva, hogy az alapszolgáltatás nem eléggé minőségi.

A prémium linképítés jelentése, ára

A linképítésben a prémium jelentése nem értelmezhető könnyen, kicsit olyan, mintha egy festő mondaná, hogy tud csak úgy festeni, meg tud prémium festészetet művelni. Aki nem a legjobb tudását teszi bele a munkába, az kókler, aki viszont beleteszi, az tisztességes mester – de ettől még ez nem emelt szintű dolog. Talán akkor járunk el helyesen, ha úgy értelmezzük, hogy a prémium linképítés árába egyfelől magasabb értékű erőforrások igénybevételét, másfelől a munka nagyobb mennyiségét (és nem minőségét) számítja bele a keresőmarketing ügynökség vagy a magános SEO-szakember. Az ugyanis tény, hogy a legnagyobb tudással végzett munka sem hozza meg a várt eredmény, ha kevés forrást, gyenge eszközöket használ a linképítő specialista. Ezeket az erőforrásokat és eszközöket vagy magának kell létrehoznia (akár sok éves munkával), vagy neki is mások szolgáltatásait kell igénybe vennie például PR-cikk elhelyezéséhez. A cikket hiába írja meg tökéletesen, hiába használja benne a legoptimálisabban a kulcsszavakat, hiába állítja be ideálisan a keresési kondíciókat – ha maga a publikációs hely gyenge, akkor gyenge lesz az oda épített link ereje is. A kiemelkedően jó marketingértékű idegen webhelyek igénybevétele azonban költséges, az önállóan felépítetteké sincs ingyen (domain és tárhely ára), plusz rengeteg időigényes háttérmunkával jár az internetes autoritás megteremtése.

Szemantikus visszacsatolás

A hipertext alapú hivatkozói hálózat premizált szintű felépítése előfeltételezi a latent semantic indexing, azaz a látens szemantikai indexelés figyelembevételét. A Google keresőszoftvere, mint gépi tanulásra képes mesterséges intelligencia, a nyilvánvaló összefüggéseken túl a rejtett fogalmi kapcsolódásokat is feltérképezi és adatbázisába gyűjti (indexálja), ez segítségére szolgál a legadekvátabb válaszok megadásában. A linkhálózat felépítésekor érdemes tekintettel lenni arra, hogy a Google szemantikus kereső,  így nekünk a weboptimalizálás során szemantikus link-építést kell végeznünk

Weboptimalizálás – hivatkozások hálózata

Mindezeket egybevetve a prémium link-építés ára azért magas, mert a szakértő

  1. egyrészt nem(csak) ingyenesen hozzáférhető erőforrásokat használ, hanem maga is fizetett szolgáltatásokat vesz igénybe,
  2. másrészt a közvetlen linkelhelyezést megelőzően már sok energiát fordított saját bázisrendszerének felépítésére,
  3. harmadrészt komplex szemléletű, tartalmi jellegű szemantikus keresőoptimalizálást végez, utóbbi emelt szintű szakmai ismereteket igényel.

A saját erőforrásokat illetően ha valaki rendelkezik mondjuk 100 darab optimalizált, magas online presztízsű bloggal, az joggal állíthatja, hogy képes különleges teljesítményt nyújtani, és ennek jutalma épül bele a prémium csomag árába. Munkája során a hivatkozások hálózatát építő SEO-szakértő tevékenysége voltaképp túllép a honlapoptimalizálás és keresőmarketing témakörébe sorolható specifikumokon, lényegében weboptimalizálást végez, szerves egésszé fejlesztve a támogatott weboldalt és azt körbevevő fogalmi háló elemeit.

A jelen honlap készítője ugyan nem híve az alapszolgáltatás és megemelt honlap-szerviz  megkülönböztetésének, ám látva, hogy a címbe emelt kifejezésre magas a Google-keresések száma, így a jelen oldallal TOP helyezést kíván elérni az organikus találatok oldalain (Search Engine Results Pages).

Magas árak – szakértői SEO munka

linkmarketing - keresőoptimalizálás árak
Hivatkozói hálózat felépítése – link building

A prémium linképítés ára magasabb, mint egy alapszolgáltatásé, mert a linkprofilt felépítő SEO-szakember nemcsak ingyenes, hanem jelentős pénzért hozzáférhető erőforrásokat is használ (saját honlapjai számára domain-címeket vásárol, minőségi tárhelyet bérel, fizetett PR-cikk oldalakon helyez el releváns tartalmú anyagokat (ezekbe van ágyazva a céloldali, azaz direkt backlink), továbbá pedig a kidolgozott tartalommarketing stratégia szerinti linkelhelyezést jóval, évekkel megelőzően és akár hónapokig követően jelentős időt, munkát és energiát fordított arra, hogy  releváns kontextusú bázisrendszer épüljön munkálkodása nyomán. Ezt használja a megbízói weblap link-profiljának aprólékos felépítésére, mindeközben szemantikai összefüggések alapján épít a linkek számára kontextust. A linképítő csomag árak ezért nem ingyenesek.

Olvass tovább

Szemantikus keresés – organikus találat

A szemantikus SEO alapjai

Bár a web egésze még nem szemantikus, de az organikus találatokban megmutatkozó Google-keresések már szemantikusak. Erre alapozhatjuk a keresőoptimalizálást.

Mi a szemantikus web jelentése?

szemantikus web
A szemantikus web alapja az adatok egymáshoz rendelése. Szemantikus háló

A fogalmat 2001 óta ismerjük, tehát az internet létezéséhez mérten a szemantikus web kifejezés nem újkeletű, ugyanakkor jelentése, meghatározása problematikus. Nevezhetjük szabványrendszernek, adatkapcsolt webtartalmak rendszerének, adatbázisok közti fogalmi összefüggések hierarchikus építményének, képzelhetjük egyfajta világkatalógusnak (nem az!, inkább a katalogizálás szabályrendszere), de nem tévedünk nagyot, ha az adatok és online erőforrások globális elérési és felhasználási protokollját értjük rajta. Úgy tartják, a szemantikus web megalkotásának a célja egy olyan infrastruktúra létrehozása, amely lehetővé teszi a weben lévő adatok integrálását, a közöttük lévő kapcsolatok definiálását és jellemzését, illetve az adatok értelmezését. Bárhogy is nézzük, lényegében az adatok összekapcsolásáról beszélünk, vagyis arról, hogy

  • az információkat (az erőforrásokat) egymáshoz kell rendelni, továbbá pedig
  • minden egyes egymáshoz-rendelésnek nevet kell adni ahhoz,

hogy az összetartozás rögzítetté, visszakereshetővé váljon. Nyilvánvaló, hogy egyetlen egyszerű hozzárendelés nem elegendő valamely adat értelmezéséhez, hanem a vele kapcsolatban álló összes többi adattal való kapcsolatát is rögzíteni kell, így jön létre az internetes adatok szemantikai hálója.

Mi az a szemantikus háló?

szemantikus háló, fogalmi térképA szemantikai háló egy fogalmi térkép, ebben a fogalmak csomópontjai kulcsszavak, és a közöttük lévő viszonyokat összekötő vonalak mutatják. A kulcsszavak tehát szemantikus kapcsolatban állnak egymással és a hálózaton belül hierarchikus struktúrákba szerveződnek, a fogalmak közötti kapcsolatoknak pedig rendszerint van elnevezésük (fel vannak címkézve), esetenként magyarázattal vannak ellátva. Az internet-alapú ismeretszerzés és azt lehetővé tevő keres-talál interakció akkor hatékony, ha a web szemantikai strukturáltsága megfelelően fejlett és a fogalmi hálózat elérhető, végigjárható, minden behálózott tartalom kulcsszavak, címkék, keresőkérdések segítségével rövid úton megtalálható.

Nem könnyű arra a kérdésre válaszolni, vajon egyáltalán létezik-e, megvalósult-e már (milyen területen és milyen mértékben) a szemantikus web, és ha igen, miben ragadható meg. Számos elméleti leírás, tudományos kutatás és projekt foglalkozik ezzel a kérdéssel – eredményeik a laikusok számára információelméleti, halmazelméleti és szemantikatudományi ismeretek nélkül megközelíthetetlenek. Ezzel szemben az internethasználat és a tartalomkeresés  területén érdemes valamelyest elrugaszkodnunk ezektől a nagyon tudományos megközelítésektől és a nehezen megragadható fogalmaktól, mert szemben magának a webnek az igencsak kérdéses szemantikus voltával a szemantikus keresés konkrétan létezik, és nem más, hanem a Google keresőprogramja valósította meg a mesterséges intelligencia szintjére fejlesztett és a gépi tanulás révén ma már önfejlesztő algoritmusai révén.

A Google-keresőben a web szemantikus

Hogy jól értsük:

Bár a WEB egésze nem strukturált, nem hierarchializált és a tartalmak és kapcsolatok nem címkézettek olyan mértékben, hogy szemantikusnak tekinthessük, ám a Google adatbázisában az összes feltérképezett internetes tartalom már elnyerte szemantikus jellegét, és a keresés ennek a rendezettségnek az alapján történik.

Olyan ez, mintha egy gigantikus könyvtárban a kiadványok ugyan meglehetős összevisszaságban lennének felhalmozva, ám valaki egyenként kezébe véve és elolvasva a könyveket elkészítette volna azt az igen aprólékos katalógust és minden könyv minden szavára (!) kiterjedő név- és tárgymutatót, amely az egyes könyvek tartalma közti összes fogalmi összefüggést is rögzítette és névvel látta el (felcímkézte). Hiába uralkodik tehát káosz a könyvtár hatalmas termeiben, hiába reménytelen bármit is megtalálni benne úgy, hogy betérünk és a polcokon járatjuk szemünket – mégis bármit megtalálhatunk, mert létezik egy globális keresőrendszer, amely egyfelől „tudja” a könyvtár teljes anyagát, másfelől a mi megadott kulcsszavaink alapján azonnal ezerszám ki is köpi a szóba jöhető könyvek listáját, előre helyezve a legfontosabbak és mögé sorakoztatva mindazokat, amelyek a fogalmi összefüggések alapján szóba jöhetnek. Természetesen minden találatnak a pontos helyét is tudja. Nem baj tehát, hogy a könyvek nincsenek szerzők, évszámok, kiadók, műfajok, témák stb. szerint elrendezve, mert a globális kereső az összes lehetséges szempont és tartalmi elem szerint képes mindent kilistázni.

Tehát:

ha a világhálón fellelhető tartalom rendezetlen is, ám a Google a saját adatbázisában a világ legfejlettebb rendezőelve szerint szemantikus rendbe szervezte mindazt, amit feltérképezett,

így mi a segítségével másodpercek alatt bármit meg tudunk találni, amit a Google valaha is meglátogatott. Tehetjük ezt éppen azért, mert ebben a rendszerben fogalmi összefüggések szerint rendezettek a tartalmak, így mi hiába csak néhány szóra keresünk, olyan találatokat kapunk, amelyek az ezzel a néhány szóval kapcsolatos legrelevánsabb, adekvát ismereteket tartalmazzák – mégpedig azért, mert a szemantikus hálóban éppen ezeknek a tartalmaknál futott össze a legtöbb szál.

Mi a látens szemantikai indexelés?

szemantikus keresés - indexelés
A szemantikus keresés alapja a látens szemantikai indexelés

Az, hogy az összes feltérképezett internetes tartalom a Google adatbázisában elnyerte szemantikus jellegét, annak köszönhető, hogy a világkereső nem egyszerűen feltérképez és beolvas, hanem úgynevezett látens szemantikai indexelést (LSI, Latent Semantic Indexing) végez, ami a szóegyezéseken messze túlmutató, „rejtett” fogalmi összefüggések felderítésére és rögzítésére szolgál. A nagy káoszból így válik nagy rend.

A szemantikai rendezés igen komplex  folyamat és sz ezen az alapon történő kereshetővé tétel rendkívül bonyolult, megint csak a speciális tudományok területére tévedünk, ha elmélyedünk benne. A szemantikai kereséssel szembeni néhány elvárást azonban talán érdemes megemlíteni.

A szemantikus keresés jellemzői

Szakmai források szerint a fejlett keresés jellemzője például

  • a morfológiai (alaki) változatok megfelelő kezelése, amelynek során az egyes szavak különböző nyelvtani alakjainak egységes, konzisztens feldolgozása folyik (egybeírt-különírt változatok, névelős vagy anélküli változat, igeidők, többesszám, ragok, jelek és egyéb toldalékok – ugye észrevettük, hogy a Google milyen jól kezeli ezeket még a nehéznek tartott magyar nyelv esetében is, a keresés eredménye alig változik, bármely alakban is történik a keresőszó beírása;
  • a szinonimák jó kezelése: az azonos, rokon és hasonló jelentésű fogalmak, kifejezések figyelembe vétele, egyfelől megkülönböztetése, másfelől egységes kezelése; figyeljük meg, milyen pontosan tudja a Google, hogy a honlap és a weboldal ugyanazt jelenti, vagy Bp. nem más, mint Budapest;
  • általánosítás és konkretizálás – a felhasználó által megfogalmazott általános formájú keresés eredménye gyakran specifikus, a konkrétra való keresés pedig rámutat az általánosra; a Google pontosan tudja, hogy a háziállatokra keresve ki kell listáznia a kutyát és macskát, ha viszont kutyára-macskára keresünk, tudja, hogy ezek háziállatok (és nem szobanövények);
  • a talán legfontosabb:  fogalmi kapcsolatok kezelése – ennek során a keresett kifejezésre adott választ a kereső a szóegyezéseket messze túlmutató, komplex és mélyre ható szűkebb-tágabb fogalmi kapcsolatok feltárásával adja meg;
  • szintaktikai megközelítés: a keresés tárgyaként szolgáló adathalmazok nagy része természetes nyelvű szövegként áll rendelkezésre; ebből adódik, hogy ezek, illetve a rájuk irányuló szintén emberi nyelvű lekérdezések egymástól nagyban különbözhetnek,  a feldolgozásához az adott nyelv tulajdonságaiból adódó jelenségek kezelése szükséges: szórend, többes jelentés, átvitt értelem.
  • körülírások értelmezése: gépeljük be: parlament előtti tér – eredményként ott a Kossuth-tér szócikke a Wikipédiából; vagy keressünk rá: a pál utcai fiúk írója – már meg is jelent Molnár Ferenc neve, fényképe;
  • jelentéskövetkeztetés: a nyelvtan beprogramozása nem elégséges, hiszen a nyelv és a beszéd folyamatosan változik; új szavak és új jelentések megjelenésekor a probléma kezelésére a fogalmi hierarchiák, a lexikai tartalom és tartalomtól függő következtetések levonása történik – ezt a folyamatot „pofonegyszerűvé” teszi a gépi tanulás: a szoftvernek elegendő egyszer megértenie egy új szót vagy új jelentést, attól kezdve remekül kezeli
  • többértelműség kezelése: a több jelentést hordozó mondat vagy kifejezés különböző értelmezéseit a kereső nem nem pusztán logikai sémák alkalmazása, hanem összetettebb, valószínűségen, szövegkörnyezet figyelembevételén alapuló módszer alkalmazásával rögzíti – és veszi elő, ha szükséges;
  • egyéb tudás alapú kapcsolódások: a kereső mesterséges intelligenciaként működik és minden területen alkalmazza kifejlesztett tudásbázisát a releváns találatok megadására.

A szementika-alapú keresés még egy jellemzője

A szemantikai keresés és az erre érkező válasz jellemzője, hogy a folyamat abban az esetben is értelmes eredményeket produkál, ha a keresőkérdés az adott formában egyáltalán nem szerepel a feltérképezett weben. Előfordulhat, hogy a lekérdezett elemek egyáltalán nem tartalmazzák a keresőkifejezéseket – mégis hasznos információt adnak az adott témában. Ha például rákeresünk erre: honoldal gugli optimalizáció – akkor a Honlapoptimalizálás – Keresőmarketing – Google optimalizálás című, a SEO-folyamatokat leíró weblap az első találat, miközben nem hogy a begépelt kifejezés, hanem a három szó egyike sem szerepel a találati webhelyen. Vagy: a nem új noteszgép a fővárosban keresőkérdésre az első organikus találat: Budapest – Laptop Web.

A szemantikus SEO – keresőoptimalizálás

szemantikus seo, keresőoptimalizálás
Semantic SEO – Google alapú szemantikus keresőoptimalizálás

A fentiek ismeretében térjünk tárgyunkra, a SEO-s vonatkozásokra, a keresőoptimalizálásra (SEO = Search Engine Optimization – keresőeszköz optimalizálás). A SEO-nak, mint tudjuk, első megközelítésben az a célja, hogy a kulcsszavas találatok közt jó organikus (nem fizetett) helyezéseket biztosítson egy adott honlap számára. A Google-helyezések javítása számos összetett eljárás alkalmazásával lehetséges, a két legfontosabb tevékenységi kör

  1. a honlapok formai és tartalmi optimalizálása
  2. és a linképítés.

Nos, a szemantikus SEO olyan keresőoptimalizálás, amely messzemenően igazodik a Google által gyakorolt látens szemantikai indexelés elvéhez és gyakorlatához és az erre alapozott szemantikus keresés szempontjainak igyekszik megfelelni. Ez megmutatkozik a honlaptartalom kialakításában, a kulcsszavak és kapcsolódó kifejezések használatban, de ugyanúgy figyelembe kell venni linképítésnél: milyen tartalmi környezetből mutasson a link a céloldalra, mi legyen a hivatkozás szövege (anchor text).

Mindezzel lényegében

az kell elérnünk, hogy az adott honlap gócpontjává váljon a kulcsszavaihoz vezető szemantikus fogalmi hálónak.

Innen nézve

a szemantikus SEO-tevékenység nem egyéb, mint annak elősegítése, hogy a weblapunkat indexelő Google felismerje, miben releváns az oldalunk, és ennek megfelelően kezelje a szemantikus keresést lehetővé tevő adatbázisában.

Olvass tovább

Meghibásodások elkerülése: alaplap, ventilátor, gépház

Óvintézkedések a laptop meghibásodásának megelőzésére – 3. rész << 1. rész: A laptop kijelzőjének és merevlemezének megóvása << 2. rész: A akkumulátor, a töltő, a billentyűzet és a csatlakozók A cikksorozat témái: 1. Képernyő; 2. Merevlemez; 3. Csatlakozók; 4. Töltő és akkumulátor; 5. Billentyűzet; 6. Alaplap; 7. Ventilátorok; 8. Gépház. A befejező részben az alaplapok, … Olvass tovább

Notebook hibák megelőzése: akku, töltő, billentyűzet és csatlakozók

Óvintézkedések a laptop meghibásodásának megelőzésére – 2. rész

<< 1. rész: A laptop kijelzőjének és merevlemezének megóvása

3. rész: Meghibásodások elkerülése: alaplap, ventilátor, gépház >>

Cikksorozatunk témái: 1. Képernyő; 2. Merevlemez; 3. Csatlakozók; 4. Töltő és akkumulátor; 5. Billentyűzet; 6. Ventilátorok; 7. Gépház; 8. Alaplap. Ebben a részben a csatlakozókkal, az akku töltésével és a klaviatúrával foglalkozunk

A csatlakozók és gyakori meghibásodásaik

del laptop csatlakozó
A Dell Latitude E6420 laptop csatlakozói

A csatlakozók és portok olyan interfészek, amelyek segítségével a notebook kapcsolódik a külső tárhelyekhez, kimeneti és bemeneti  egységekhez (egér, billentyűzet, mikrofon), beltéri egységekhez, kis elektronikai készülékekhez (fülhallgató, webkamera, egér). A notebook tévékészülékhez vagy pótmonitorhoz csatlakoztatva további információcserére képes, következésképpen csatlakozók hiányában a felhasználhatósága is csökken. Kis túlzással úgy is fogalmazhatunk, hogy nélkülük a laptop nem működik, mivel a töltő is rajtuk keresztül kapcsolódik az akkumulátorhoz. Sérülésük rosszabb esetben rövidzárlatot okozhat, ami az alaplap és a számítógép egyéb elemeinek tönkremenéséhez vezethet. A ha időben fordulunk hozzá, a szervizben a szakember könnyen megjavítja vagy kicseréli a meghibásodott csatlakozót.

Ahhoz, hogy elkerüljük az eszközeink sérülését, ne hordozzuk, ne szállítsuk őket a hozzájuk kapcsolt perifériákkal – egér, pendrájv, töltő stb. – együtt, hanem a gép elmozdítása előtt húzzunk ki mindent, tegyük szabaddá a portokat. A portok akkor is használhatatlanná válhatnak, ha a hordozható számítógépünkre saját tömegénél jóval nehezebb tárgyat helyezünk. A legtöbb érintkező csatlakoztatása nem igényel jelentős erőkifejtést, ezért legyünk körültekintőek, ha például egy USB berendezés rácsatlakozása során ellenállást érzünk. Ilyenkor ellenőrizni kell, hogy pl. a pendrájv feliratos oldala legyen felfelé. Ha mindezeket betartjuk, akkor valamennyi adatátvitelt ellátó egységünk összehangoltan fog működni.

Akadozó működést okozhat a csatlakozó érintkezőinek oxidálódása. Ez természetes folyamat, de lassítható, ha gépünket nem használjuk páradús helyen, konyhában, fürdőszobában.

Laptoptöltő és akkumulátor

asus töltő
Asus laptop töltő – Hálózati adapterek, áramellátás

A töltő nemcsak egy olyan tartozéka notebooknak, amely lehetővé teszi annak hálózatról történő működését, vagy amely fenntartja az akkumulátor töltöttségét. Azzal, hogy a hálózati feszültséget a megfelelő szinten tartja, az akkutöltő megvédi a notebookunkat a feszültségingadozásoktól is. A hálózatban bekövetkező feszültségugrálás elleni védelmet a töltő veszi magára, amivel sokszor megóvja a készüléket a károsodástól. A felhasználók gyakran elkövetik azt a hibát, hogy nem eredeti akkumulátor töltőt vásárolnak. Tartsuk mindig szem előtt, hogy ezek a berendezések nem követnek egységes szabványokat, hanem minden gyártó a saját termékére optimalizálja őket.

A szervizközpontokban nemcsak kiválasztják a noteszgépünknek tökéletesen megfelelő töltőt, de a biztonságos és folyamatos működésük garantálása érdekében még elvégzik a tesztelésüket is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a töltőkészülék kábele is oka lehet a rendszer meghibásodásának: kábeltörés, a szigetelés sérülése zárlatot okozhat.

A laptop akkumulátor telepekkel hasonló a helyzet. A legtöbb notebookmárkához egyedi, megfelelő paraméterű akkumulátor szükséges. Az akkumulátor telepekről és helyes töltésükről részletesebben itt  olvashatunk: helyes laptop akkumulátor töltés.

Hálózati adapterek – , áramellátás

Billentyűzet, klaviatúra

Ez a hardverelem folyamatosan mechanikai hatásnak van kitéve: szöveg bevitele, levelezés vagy a számítógéppel folytatott kommunikáció során, így vagy úgy de a klaviatúrát püföljük. A notebookok felépítése olyan, hogy a klaviatúra meghibásodása legtöbbször annak teljes cseréjével jár, mivel a billentyűzet alapja egy masszív, egységes tömb, és ha sérül, az egészet cserélni kell. Leggyakrabban a legkomolyabb meghibásodások akkor következnek be, ha folyadék kerül a billentyűzetre.

laptop billentyáűzet kávé
Egy rossz mozdulat és kész a baj

Ennek megelőzése érdekében a felhasználónak ajánlatos betartania néhány szabályt: ne fogyasszunk ételt és legfőképpen italt munka közben, és tartsuk mindig tisztán a klaviatúrát. Ezzel nemcsak a laptop billentyűzet tisztaságát őrizzük meg, de azt is elérjük, hogy hosszú ideig üzemképes maradjon az eszközünk.

Egy apró trükk: ha kikapcsoltuk a gépünket, ajánlatos a billentyűzetet lefedni, hogy ne szálljon bele a por. Ha nincs kezünk ügyében erre alkalmas fedlap, egyszerűen fordítsuk hátára: gombokkal az asztal felé.

Olvass tovább

Laptop hibák megelőzése: kijelző, merevlemez

Óvintézkedések a notebook meghibásodásának megelőzésére – 1. rész

A laptop valamennyi alkatrészének megvannak a gyenge pontjai. Ezek ismerete segít abban, hogy elejét lehessen venni a meghibásodásoknak. Cikksorozatunkban azokkal az  óvintézkedésekkel ismerkedünk meg, melyekkel elkerülhető a: 1. Képernyő; 2. Merevlemez; 3. Csatlakozók; 4. Töltő és akkumulátor; 5. Billentyűzet; 6. Ventilátorok; 7. Gépház; 8. Alaplap tönkremenése, illetve sérülése. Elsőként a kijelzőpanelekről és háttér-tárhelyekről esik szó.

Laptop kijelző hiba megelőzése

laptop kijelző
Dell XPS 13 ultrabook érintőkijelzővel

A tapasztalat azt mutatja, hogy leggyakrabban a szakszerűtlen és gondatlan használat során megsérült képernyőhibákkal fordulunk a szervizekhez. Nyomás, ütés, a billentyűzeten felejtett ceruza, fülhallgató vagy a felső borítóra helyezett nehéz tárgyak hatására a kijelző sérülhet. Sokszor a tulajdonosok abban a tévhitben ringatják magukat, hogy a gépük pixelessé vált, vakfoltos, becsíkozódott vagy teljesen elsötétült monitora javítható. Legtöbbször csak a szervizben szembesülnek azzal, hogy ezt a nem olcsó eszközt cserélni kell.

gorilla glas kijelző üveg
Ezt a kijelzőt egészen biztosan Gorilla Glass védi

Egyes gyártók nagy szilárdságú Gorilla Glass védőüveggel látják el a képernyőket, amely további védelmet biztosít a noteszgépünk számára.

De mit tehet az a tulajdonos, akinek kijelzőjét nem védi semmi. Először is az eszköz szállításához használjunk megfelelő kiegészítőket: laptop táskát, hátizsákot vagy tokot, amelyek párnázásuknak köszönhetően csökkentik a szállítás közbeni rázkódásokat, megvédik a bennük szállított készüléket a kisebb ütések okozta sérülésektől. Olyan kiegészítőt válasszunk, ahol külön rekesz áll rendelkezésre a laptop, a tablet és a töltő számára.

Ugyancsak ügyeljünk a kijelző helyes tisztítására. A por és szennyeződések eltávolításához használjunk ablaktisztító szert, de közben vigyázzunk arra, hogy a folyadék ne folyjon be a keret alá. Szaküzletekben speciális anyagokat és eszközöket tartalmazó tisztító szettet vásárolhatunk.

Merevlemez, meghajtó: HDD, SSD

laptop SSD - HDD
Laptop SSD és HDD meghajtók

A notebook hagyományos tárhelye a merevlemez. A sokkal gyorsabb és ütésállóbb SSD háttértárak megjelenése ellenére a legtöbb hordozható számítógépen az adatok tárolásáról mind a mai napig HDD meghajtók gondoskodnak. Az ilyen tárolók felépítése olyan, hogy az adatok írása és olvasása során a készülék egyes alkatrészei igen gyorsan forognak. Ezzel magyarázható, hogy a laptopot óvni kell a rázkódástól és ütéstől, mivel a mozgó alkatrészek sérülhetnek, vagy teljesen tönkremehetnek. Az SSD tartós állapotú meghajtó kevésbé sérülékeny, így az a hibamegelőzés egyik módja az is, ha a hagyományos winchestert ilyenre cseréljük noteszgépünkben.

Ha ilyen következne be az adattárolóval, akkor a felhasználó számára nem a merevlemez meghibásodása, és a cseréjével járó anyagi kár jelentené a legnagyobb problémát, hanem a rajta lévő adatok elvesztése. A sérült tárolóról való adat-helyreállítás egy bonyolult és költséges folyamat, amelyre az ezzel foglalkozó műhelyek speciális eszközöket és programokat használnak. Adatvesztéssel járó kellemetlenségektől úgy óvhatjuk meg magunkat, ha folyamatosan biztonsági másolatokat készítünk a fájljainkról, illetve Google-felhőben tároljuk adatainkat.

Olvass tovább

Laptop üzemidő növelése

Hogyan növeljük a notebook üzemidejét?

laptop üzemidő növelés
Laptop akkumulátorok üzemideje

A laptoptulajdonosok többsége gyakran elcsodálkozik azon, hogy egy év használat után az eszköz akkumulátorának kapacitása a felére csökken, ami természetesen igen rövid üzemidőt jelent. Azonban a szünetmentes működés időtartamát bizonyos intézkedésekkel növelni lehet. Először is okosan válasszuk meg a  hordozható komputer akkumulátorát. A tápegységek lítium-ion cellái többnyire Japánban vagy Dél-Koreában készülnek, majd Kínában kerülnek összeszerelésre. Az ilyen telep több mint 2 teljes estés film megtekintését teszi lehetővé. A nem valódi, gyakran arab billentyűzetű notebookok minimális terhelés mellett is gyakran csak 2 órán át használhatók. Ezért ajánlott nagy teljesítményű (legalább 6–9 cellás) akkumulátorral felszerelt márkás noteszgépet vásárolni, amely már eleve nagy kapacitású beépített teleppel rendelkezik és így a laptop üzemidő növelése is megfelelő hosszúságú értékig történhet – többek között az alábbi módszerek okos alkalmazásával. Időnkét egy akkumulátor teszt elvégzése sem haszontalan: tudomást szerezhetünk az esetleges túl gyors lemerülésről.

Laptop üzemidő növelése energiatakarékossággal

Néhány eszköz, alkalmazás és program kikapcsolásával növelhetjük az energiatakarékosságot és ezzel a szünetmentes működés időtartamát. Fontos, hogy ha nincs éppen rá szükségünk, idejében kikapcsoljuk a Bluetooth-t és a WI-Fi-t. Ha nem rendelkezünk megfelelő tudással és tapasztalattal, akkor kérjük meg a bolt eladóját, hogy kapcsolja ki ezeket az energiafogyasztókat az éppen csak megvásárolt laptopunkon. Később, amikor már megfelelő tapasztalattal rendelkezünk, mi magunk is képesek leszünk arra, hogy pillanatok alatt ki- vagy bekapcsoljuk az említett interfészeket. Ha mégsem, bármelyik laptopszervizben kérhetünk tanácsot.

A laptopok monitorát gyakran az indokolatlanul magas fényerő jellemzi. Ez nemcsak a technika éjszakai használatát teszi kényelmetlenné, de a magas energiafelhasználás szempontjából is kedvezőtlen. Az áramforrás kapacitását hosszabb időn át  megőrizhetjük, ha Windows 10 operációs rendszerben a Vezérlőpult/Minden vezérlőelem/Energiaséma kiválasztása lehetőséget választjuk, majd a Képernyő fényereje alatt a Fényerő módosítása csúszkával beállítjuk a fényerőt.

asus akku - laptop szervizNe használjunk folyamatosan a noteszgéphez kapcsolt olyan eszközt, amely annak akkumulátoráról üzemel és ezzel gyorsítja lemerülését. Ilyen például a kis asztali USB-lámpa vagy a képernyő tetejére csippentett ventilátor – ezeket csak akkor tartsuk bekapcsolva, ha a gépünk töltőről megy, ellenkező esetben az akkut meríti.

Érdemes megemlíteni, hogy az MP3-as lejátszók üzemelhetnek, a mobiltelefonok pedig töltődhetnek a laptop telepéről. Ne úgy tekintsünk rájuk, mint egy egyszerű flashmemóriára (mellesleg a pendrájvok fogyasztása elenyésző), mivel ezek jelentős energiafalók.

Jelentős energiafogyasztó továbbá az egér is. Ezért helyette autonóm üzemmódban használjuk inkább a touchpadot.

A képernyő a legnagyobb energiafelhasználó. A laptop kijelző munkánk során természetesen lehet kikapcsolva, de a helyi megvilágítás figyelembevételével a minimumra lehet csökkenteni a fényerőt és szükség esetén a felbontást is – ez energiamegtakarítással jár.

A laptop akkumulátor üzemidő növelése karbantartással

A leghatékonyabb módszer azonban a telep sértetlenségének megőrzése. Ehhez töltsük fel az akkumulátort 100 százalékra, ezután teljesen merítsük le, majd ismét töltsük fel, de már csak 80 százalékra. Ezután a használaton kívüli akkumulátort ajánlatos fóliába csomagolva hűtőszekrényben tárolni. Mivel az új laptop telepek elég sokba kerülnek, a fenti módszer betartásával azok élettartamát akár 10 évre is kitolhatjuk. 

Olvass tovább

Notebook tartozékok, kiegészítők

Folytatjuk sorozatokat. Az előző részben a vezeték nélküli egérről,  a külső hangfalakról, a tartalék akkumulátorokról és a PowerBank akkutöltőről írtunk: Laptop kiegészítők és tartozékok. További hasznos hardvereszközök.

Notebook alátét vagy állvány hűtőventilátorral

notebook tartozékok: hűtő alátétA laptophasználat egyik állandó problémája a túlmelegedés. A nagy teljesítményű processzorok, videokártyák hőtermelése jelentős, hiába szerelik hőelvezető bordázatra és hiába hűtik belső ventilátorok – a gépek kompakt felépítése nem kedvez a hőleadásnak. Alátétekre, állványzatokra azért van szükség, hogy megfelelő legyen a noteszgép hűtése, különösen akkor, amikor az elektronikai eszköz ventilációs nyílásait valami (pl. pokróc vagy párna) könnyen elzárhatja. Egy megfelelő alátét akkor is hatékony lehet, ha nincs külön ventilátor benne, a szabad alsó légáramlás nagyon sokat segíthet a túlmelegedés megakadályozásában.  A nem túl kényelmes vízszintes állás is módosítható a tetszőleges szögű emelést is lehetővé tevő alátétekkel.

laptop kiegészítő állványDe más miatt is szükségünk van laptopállványra. Az ilyen kiegészítő segítségünkre van abban, hogy kanapéra dőlve vagy kedvenc fotelünkben ülve játsszunk, nézzük a kedvenc filmsorozatunkat vagy végezzük a munkánkat. Különösen az fogja örömét lelni benne, aki egész nap egy irodában görnyed számítógépe előtt és otthon szeretné kinyújtani – vagy éppen ágyában felülve maga alá húzni a lábát. Úgy állíthatjuk be komputerünket, hogy annak kijelzője megfelelő pozícióba kerüljön, és megerőltetés nélkül tudjunk szöveget beírni a billentyűzeten. Élvezet így a levelezésünket lehívni és válaszainkat megírni, főleg ha ágyba hozza kedvesünk a reggeli kávét

Teljes méretű magyar billentyűzet

A korábban kibocsátott laptopok és néhány jelenlegi modell is olyan billentyűzettel rendelkezik, amelynek klaviatúrájáról hiányzik néhány billentyű, például nem rendelkezik beágyazott numerikus billentyűzettel, hiányoznak egyes funkciógombok – és legtöbbször a hosszú ékezetes  magyar betűk is. Azok munkáját, akik az asztali számítógép klaviatúrájához voltak szokva, lassítja az ilyen laptop billentyűzet.

Gondot okoz az is, ha a notebook klaviatúra csak angol betűket tartalmaz, ilyenkor is érdemes egy olyan 103 vagy 101 gombos QWERTZ elrendezésű magyar billentyűzetet csatlakoztatni a laptophoz, amely az összes ékezetes karaktert megjeleníti. Ilyenkor persze nemcsak a hardvereszköznek, hanem a szoftver-támogatásnak is megfelelőnek kell lennie, azaz telepíteni kell a magyar billentyűkiosztást biztosító programot. Szükség esetén ebben a szakboltok vagy szervizműhelyek munkatársai lehetnek segítségünkre.

külső magyar billentyűzet laptophozVannak, akiknek igénye támad egyéb különlegességekre is. Ilyen a gépelő kéz szögállásához jobban igazodó, osztott mezejű, számos vezérlőgombbal ellátott ergonomikus klaviatúra. Nekik is ajánljuk az olyan a külső billentyűzet, amely többet tud és kényelmesebb a noteszgép saját tasztatúrájánál. Az ilyen eszközök minden olyan hordozható számítógéphez csatlakoztatva használhatók, amelyek USB-porttal rendelkeznek.

USB-vel csatlakozó egyéb praktikus eszközök

Mini porszívó billentyűzethez

Ha nem étkezünk a számítógépünk használata során, még akkor is belekerül a billentyűzet közzé a por és más szennyeződések. Ez nemcsak a notebook látványát teszi taszítóvá, de egy idő után a működését is lassítja, akadályozza. Egy mini USB-porszívóval könnyedén eltávolítható a szennyeződés a billentyűzet gombjai közül, de megtisztítható a portól a monitor és az asztal felülete is. Vannak akkumulátorról üzemelő porszívók is, de ezek állandó töltéséről könnyű megfeledkezni, így praktikusabbak azok, amelyek táskagépünk USB-portjáról szedik az áramot. A porszívó zsákjának kiürítésekor még a pedáns, tisztaságmániás felhasználók is meg fognak lepődni, hogy a készülékükben mennyi szemét volt.

USB lámpa éjszakai laptophasználathoz

Ha olyan körülmények között kell dolgozni, ahol nincs megfelelő világítás, vagy valamiért hálózatról működő lámpát nem tudunk használni (például: hogy ne zavarjuk alvó családtagjainkat), akkor szükségünk lehet egy USB-LED fényforrásra, amely tökéletesen megvilágítja a munkaterületet.  A lámpa USB-portról üzemel, kis mérete miatt elfér a laptoptáskában. A gégenyak segítségével egyszerűen beállítható a kívánt pozícióba. A lámpákhoz általában kapcsoló is tartozik.

USB elosztó több hardvereszköz egyidejű használatához

Számos notebook modell nem dicsekedhet megfelelő számú USB-porttal. Ha egyszerre több USB kimenetre van szükségünk (a kiegészítők többsége USB-portról működik), akkor a gépen lévő portok száma  biztosan nem elég. Ezt a hiányosságot hivatott pótolni az USB elosztó vagy USB Hub. Az elosztók 4 vagy annál is több kimenettel rendelkeznek, így az itt felsorolt külső eszközök és tartozékok közül is bármilyiket üzembe helyezhetjük.

Külső DVD-meghajtó

deep purple dvdMaga a CD és DVD mint adattároló lassan kimegy a divatból, így az újabban gyártott laptopok többsége már nem rendelkezik DVD-meghajtóval. Vásárláskor ezt sokan nem veszik figyelembe, mivel az utóbbi időben már erre az eszközre egyre ritkábban van szükség. Mindazonáltal, ha egy DVD-n tárolt filmet szeretnénk megnézni, vagy merevlemezre szeretnénk menteni egy régebbi audiocédé anyagát, mert a Depp Purple vagy a Pink Floyd lemezeit valaha így vásároltuk meg, akkor a még legmodernebb laptoppal is kudarcot vallunk. Tehát a teljes értékű használathoz szükségünk lehet egy külső DVD-meghajtóra.

USB-s winchester – külső tárhely

Még egy probléma, mellyel a táskaszámítógép-tulajdonosok  szembe találják magukat a készülékük használata során: kesereghetnek a soha nem elegendő tárhely miatt. Erre megoldás lehet egy néhány száz gigabájtos külső merevlemez. Alternatív megoldás lehet egy pendrájv (hordozható adattároló), amely kis mérete miatt könnyen szállítható, igaz ebben az esetben be kell érnünk 16–64 gigabájtnyi tárhellyel. Ha állandó internetkapcsolat mellett dolgozunk, akkor a Google vagy más szolgáltatók által kínált ingyenes felhőtárhely használata is jó módszer a külső adattárolásra.

Olvass tovább