Laptop üzemidő növelése

Hogyan növeljük a notebook üzemidejét?

laptop üzemidő növelés
Laptop akkumulátorok üzemideje

A laptoptulajdonosok többsége gyakran elcsodálkozik azon, hogy egy év használat után az eszköz akkumulátorának kapacitása a felére csökken, ami természetesen igen rövid üzemidőt jelent. Azonban a szünetmentes működés időtartamát bizonyos intézkedésekkel növelni lehet. Először is okosan válasszuk meg a  hordozható komputer akkumulátorát. A tápegységek lítium-ion cellái többnyire Japánban vagy Dél-Koreában készülnek, majd Kínában kerülnek összeszerelésre. Az ilyen telep több mint 2 teljes estés film megtekintését teszi lehetővé. A nem valódi, gyakran arab billentyűzetű notebookok minimális terhelés mellett is gyakran csak 2 órán át használhatók. Ezért ajánlott nagy teljesítményű (legalább 6–9 cellás) akkumulátorral felszerelt márkás noteszgépet vásárolni, amely már eleve nagy kapacitású beépített teleppel rendelkezik és így a laptop üzemidő növelése is megfelelő hosszúságú értékig történhet – többek között az alábbi módszerek okos alkalmazásával. Időnkét egy akkumulátor teszt elvégzése sem haszontalan: tudomást szerezhetünk az esetleges túl gyors lemerülésről.

Laptop üzemidő növelése energiatakarékossággal

Néhány eszköz, alkalmazás és program kikapcsolásával növelhetjük az energiatakarékosságot és ezzel a szünetmentes működés időtartamát. Fontos, hogy ha nincs éppen rá szükségünk, idejében kikapcsoljuk a Bluetooth-t és a WI-Fi-t. Ha nem rendelkezünk megfelelő tudással és tapasztalattal, akkor kérjük meg a bolt eladóját, hogy kapcsolja ki ezeket az energiafogyasztókat az éppen csak megvásárolt laptopunkon. Később, amikor már megfelelő tapasztalattal rendelkezünk, mi magunk is képesek leszünk arra, hogy pillanatok alatt ki- vagy bekapcsoljuk az említett interfészeket. Ha mégsem, bármelyik laptopszervizben kérhetünk tanácsot.

A laptopok monitorát gyakran az indokolatlanul magas fényerő jellemzi. Ez nemcsak a technika éjszakai használatát teszi kényelmetlenné, de a magas energiafelhasználás szempontjából is kedvezőtlen. Az áramforrás kapacitását hosszabb időn át  megőrizhetjük, ha Windows 10 operációs rendszerben a Vezérlőpult/Minden vezérlőelem/Energiaséma kiválasztása lehetőséget választjuk, majd a Képernyő fényereje alatt a Fényerő módosítása csúszkával beállítjuk a fényerőt.

asus akku - laptop szervizNe használjunk folyamatosan a noteszgéphez kapcsolt olyan eszközt, amely annak akkumulátoráról üzemel és ezzel gyorsítja lemerülését. Ilyen például a kis asztali USB-lámpa vagy a képernyő tetejére csippentett ventilátor – ezeket csak akkor tartsuk bekapcsolva, ha a gépünk töltőről megy, ellenkező esetben az akkut meríti.

Érdemes megemlíteni, hogy az MP3-as lejátszók üzemelhetnek, a mobiltelefonok pedig töltődhetnek a laptop telepéről. Ne úgy tekintsünk rájuk, mint egy egyszerű flashmemóriára (mellesleg a pendrájvok fogyasztása elenyésző), mivel ezek jelentős energiafalók.

Jelentős energiafogyasztó továbbá az egér is. Ezért helyette autonóm üzemmódban használjuk inkább a touchpadot.

A képernyő a legnagyobb energiafelhasználó. A laptop kijelző munkánk során természetesen lehet kikapcsolva, de a helyi megvilágítás figyelembevételével a minimumra lehet csökkenteni a fényerőt és szükség esetén a felbontást is – ez energiamegtakarítással jár.

A laptop akkumulátor üzemidő növelése karbantartással

A leghatékonyabb módszer azonban a telep sértetlenségének megőrzése. Ehhez töltsük fel az akkumulátort 100 százalékra, ezután teljesen merítsük le, majd ismét töltsük fel, de már csak 80 százalékra. Ezután a használaton kívüli akkumulátort ajánlatos fóliába csomagolva hűtőszekrényben tárolni. Mivel az új laptop telepek elég sokba kerülnek, a fenti módszer betartásával azok élettartamát akár 10 évre is kitolhatjuk. 

Olvass tovább

Notebook tartozékok, kiegészítők

Folytatjuk sorozatokat. Az előző részben a vezeték nélküli egérről,  a külső hangfalakról, a tartalék akkumulátorokról és a PowerBank akkutöltőről írtunk: Laptop kiegészítők és tartozékok. További hasznos hardvereszközök.

Notebook alátét vagy állvány hűtőventilátorral

notebook tartozékok: hűtő alátétA laptophasználat egyik állandó problémája a túlmelegedés. A nagy teljesítményű processzorok, videokártyák hőtermelése jelentős, hiába szerelik hőelvezető bordázatra és hiába hűtik belső ventilátorok – a gépek kompakt felépítése nem kedvez a hőleadásnak. Alátétekre, állványzatokra azért van szükség, hogy megfelelő legyen a noteszgép hűtése, különösen akkor, amikor az elektronikai eszköz ventilációs nyílásait valami (pl. pokróc vagy párna) könnyen elzárhatja. Egy megfelelő alátét akkor is hatékony lehet, ha nincs külön ventilátor benne, a szabad alsó légáramlás nagyon sokat segíthet a túlmelegedés megakadályozásában.  A nem túl kényelmes vízszintes állás is módosítható a tetszőleges szögű emelést is lehetővé tevő alátétekkel.

laptop kiegészítő állványDe más miatt is szükségünk van laptopállványra. Az ilyen kiegészítő segítségünkre van abban, hogy kanapéra dőlve vagy kedvenc fotelünkben ülve játsszunk, nézzük a kedvenc filmsorozatunkat vagy végezzük a munkánkat. Különösen az fogja örömét lelni benne, aki egész nap egy irodában görnyed számítógépe előtt és otthon szeretné kinyújtani – vagy éppen ágyában felülve maga alá húzni a lábát. Úgy állíthatjuk be komputerünket, hogy annak kijelzője megfelelő pozícióba kerüljön, és megerőltetés nélkül tudjunk szöveget beírni a billentyűzeten. Élvezet így a levelezésünket lehívni és válaszainkat megírni, főleg ha ágyba hozza kedvesünk a reggeli kávét

Teljes méretű magyar billentyűzet

A korábban kibocsátott laptopok és néhány jelenlegi modell is olyan billentyűzettel rendelkezik, amelynek klaviatúrájáról hiányzik néhány billentyű, például nem rendelkezik beágyazott numerikus billentyűzettel, hiányoznak egyes funkciógombok – és legtöbbször a hosszú ékezetes  magyar betűk is. Azok munkáját, akik az asztali számítógép klaviatúrájához voltak szokva, lassítja az ilyen laptop billentyűzet.

Gondot okoz az is, ha a notebook klaviatúra csak angol betűket tartalmaz, ilyenkor is érdemes egy olyan 103 vagy 101 gombos QWERTZ elrendezésű magyar billentyűzetet csatlakoztatni a laptophoz, amely az összes ékezetes karaktert megjeleníti. Ilyenkor persze nemcsak a hardvereszköznek, hanem a szoftver-támogatásnak is megfelelőnek kell lennie, azaz telepíteni kell a magyar billentyűkiosztást biztosító programot. Szükség esetén ebben a szakboltok vagy szervizműhelyek munkatársai lehetnek segítségünkre.

külső magyar billentyűzet laptophozVannak, akiknek igénye támad egyéb különlegességekre is. Ilyen a gépelő kéz szögállásához jobban igazodó, osztott mezejű, számos vezérlőgombbal ellátott ergonomikus klaviatúra. Nekik is ajánljuk az olyan a külső billentyűzet, amely többet tud és kényelmesebb a noteszgép saját tasztatúrájánál. Az ilyen eszközök minden olyan hordozható számítógéphez csatlakoztatva használhatók, amelyek USB-porttal rendelkeznek.

USB-vel csatlakozó egyéb praktikus eszközök

Mini porszívó billentyűzethez

Ha nem étkezünk a számítógépünk használata során, még akkor is belekerül a billentyűzet közzé a por és más szennyeződések. Ez nemcsak a notebook látványát teszi taszítóvá, de egy idő után a működését is lassítja, akadályozza. Egy mini USB-porszívóval könnyedén eltávolítható a szennyeződés a billentyűzet gombjai közül, de megtisztítható a portól a monitor és az asztal felülete is. Vannak akkumulátorról üzemelő porszívók is, de ezek állandó töltéséről könnyű megfeledkezni, így praktikusabbak azok, amelyek táskagépünk USB-portjáról szedik az áramot. A porszívó zsákjának kiürítésekor még a pedáns, tisztaságmániás felhasználók is meg fognak lepődni, hogy a készülékükben mennyi szemét volt.

USB lámpa éjszakai laptophasználathoz

Ha olyan körülmények között kell dolgozni, ahol nincs megfelelő világítás, vagy valamiért hálózatról működő lámpát nem tudunk használni (például: hogy ne zavarjuk alvó családtagjainkat), akkor szükségünk lehet egy USB-LED fényforrásra, amely tökéletesen megvilágítja a munkaterületet.  A lámpa USB-portról üzemel, kis mérete miatt elfér a laptoptáskában. A gégenyak segítségével egyszerűen beállítható a kívánt pozícióba. A lámpákhoz általában kapcsoló is tartozik.

USB elosztó több hardvereszköz egyidejű használatához

Számos notebook modell nem dicsekedhet megfelelő számú USB-porttal. Ha egyszerre több USB kimenetre van szükségünk (a kiegészítők többsége USB-portról működik), akkor a gépen lévő portok száma  biztosan nem elég. Ezt a hiányosságot hivatott pótolni az USB elosztó vagy USB Hub. Az elosztók 4 vagy annál is több kimenettel rendelkeznek, így az itt felsorolt külső eszközök és tartozékok közül is bármilyiket üzembe helyezhetjük.

Külső DVD-meghajtó

deep purple dvdMaga a CD és DVD mint adattároló lassan kimegy a divatból, így az újabban gyártott laptopok többsége már nem rendelkezik DVD-meghajtóval. Vásárláskor ezt sokan nem veszik figyelembe, mivel az utóbbi időben már erre az eszközre egyre ritkábban van szükség. Mindazonáltal, ha egy DVD-n tárolt filmet szeretnénk megnézni, vagy merevlemezre szeretnénk menteni egy régebbi audiocédé anyagát, mert a Depp Purple vagy a Pink Floyd lemezeit valaha így vásároltuk meg, akkor a még legmodernebb laptoppal is kudarcot vallunk. Tehát a teljes értékű használathoz szükségünk lehet egy külső DVD-meghajtóra.

USB-s winchester – külső tárhely

Még egy probléma, mellyel a táskaszámítógép-tulajdonosok  szembe találják magukat a készülékük használata során: kesereghetnek a soha nem elegendő tárhely miatt. Erre megoldás lehet egy néhány száz gigabájtos külső merevlemez. Alternatív megoldás lehet egy pendrájv (hordozható adattároló), amely kis mérete miatt könnyen szállítható, igaz ebben az esetben be kell érnünk 16–64 gigabájtnyi tárhellyel. Ha állandó internetkapcsolat mellett dolgozunk, akkor a Google vagy más szolgáltatók által kínált ingyenes felhőtárhely használata is jó módszer a külső adattárolásra.

Olvass tovább

Laptop kiegészítők és tartozékok

laptop kiegészítők, notebook tartozék

Hasznos és érdekes laptop kiegészítők, tartozékok

transzformer asus laptop kiegészítőkA noteszgépekről szóló cikkel azzal a megállapítással szoktak kezdődni, hogy mai kor követelményeinek megfelelő notebookok teljesítménye nem marad el az asztali számítógépekétől. Még a legegyszerűbb hordozható készülékek is kielégítik a hagyományos felhasználók elvárásait, a korszerű kompakt mobil gépekről már nem is szólva. Elfogadható áron kaphatók, beszerzésük nem borítja fel a család költségvetését, az ár-érték arányuk pedig kiemelkedő. Egy hibrid (vagy transzformer) laptop szétnyitva mindet tud, amit asztali társa, táblagéppé hajtogatva pedig akár egy nagyobb kabátzsebben is elfér.

Bármennyire is alkalmasak ezek a könnyű és vékony gépek, a felhasználó ritkán éri be magával a készülékkel, amely önmagában nem mindig elegendő a komfortos munkához. Ha asztalon használjuk, az érintőpad helyett sokkal kényelmesebb például egy vezeték nélküli egér. Nem felesleges beszerezni egy praktikus állványt sem.

Nézzünk meg részletesebben néhány laptop kiegészítőt és tartozékot – erről szól a blog jelen és következő posztja.

laptop tartozék: vezeték nélküli egér
Hasznos laptop tartozék vezeték nélküli USB-egér

Vezeték nélküli egér

Sokan nem tudják megszokni a notebook beépített „egerét”, azaz érintőpadj (touchpad). A legtöbb feladatot sokkal egyszerűbben, gyorsabban és kényelmesebben tudjuk megoldani hagyományos egérrel.  A touchpad használata alkalmas lehet vonaton való utazás során vagy egyszerű feladatok elvégzéséhez. Otthoni munkánál a laptophoz ajánlott a jó kezelhető, minden felületen könnyen görgethető, érzékeny és gyors egér.

Választhatunk USB csatlakozós egeret, amelyhez tartozik egy USB vevőegység, amit a gép egyik portjába dugunk. Ha nincs több üres USB-port, akkor Bluetooth vezeték nélküli kapcsolaton keresztül lehet a noteszgéphez csatlakozni az egeret, ha az rendelkezik megfelelő modullal.

Minihangfalak, hangszórók, hangsugárzó panel

Kegyelmi állapot, ha olyan laptopunk van, amelynek belső hangszórója Dolby-hangzást biztosít. Azonban a legtöbb felhasználó gyenge minőségű, beépített hangszóróval ellátott készülékkel rendelkezik. Emiatt például filmnézés közben nagyon oda kell figyelni, mivel a kis méretű hangsugárzók keltette hangzás színtelen, dinamikátlan, jellegtelen – ahogy fitymálva mondani szoktuk: lapos; mintha egy törött veder alól szólna. Az online filmek élvezeti értékét jelentősen növelhetik a minihangfalak. Jelenleg nagyon bőséges a választék ebből a kiegészítőből. A hangszórók árában nagy a szórás, ami terjedhet 3000 forinttól a csillagos égig. Ez a laptopkiegészítő állhat egyet hangfalból vagy hangfalpárból, a hangerő-szabályozás történhet érintéssel és gombokkal, netán távirányítóval. A működéséhez szükséges energiát vagy az számítógép USB-portjáról veszi, vagy közvetlenül a villanyhálózatról, a hangjelet pedig a fülhallgató kimenetéből kapja. A teljesítmény és a külső forma széles határok között változhat. Az alábbi típusok már elfogadható áron kaphatók: csíptetős hangszórók (a noteszgép képernyőjére csíptethető), gömbölyded hangszóró, laptopalátétre szerelt hangszóró, álló kivitelű külső hangfalpár.

Hansugárzópanel az igényes zenehallgatáshoz, filmnézéshez

Ha ezeknél is jobb hangminőségre vágyunk, csatlakoztassunk hangsugárzó panelt laptop számítógépünkhöz, amely teljes értékű akusztikai élményt nyújt. << A linkre kattintva további részletek tudhatók meg a kiegészítő hardver eszközről.

Tartalék- vagy pótakkumulátor, külső akku

E kiegészítő szükségességét talán fölösleges hangsúlyozni azok számára, akiknek merült már le kritikus pillanatban az aksijuk. Aki dolgozott már notebookkal távol a hálózati aljzatoktól, az tudja, hogy a hordozható számítógépek üzemideje ritkán éri el a gyártó által megadott értéket – és ha újonnan képes is akár 10-12 óra üzemidőre, fél év használat után erre már egészen bizonyosan nem képes. Azt az időtartamot, amelynek elteltével  az akkumulátort újra kellene tölteni, egy tartalék akkumulátorral tudjuk megduplázni. Ha nincs konnektor a közelben – például utazás során – a pótakkumulátornak jó hasznát vesszük. Egyes modellek lehetővé teszik az akkumulátorcserét a laptop kikapcsolása nélkül. Mivel nincs vezetéke, szállítása sem nehéz. De azért ne a laptop töltő helyett tegyük a táskába.

Ennél is praktikusabb megoldás a külső akkumulátor vagy ismertebb nevén powerbank, amely a készülékre csatlakoztatva nemcsak üzemelteti a a táskagépünket, hanem akkumulátorát is feltölti. Hogy ennyi energiát tárolni tudjon, ahhoz persze méretesebbnek kell lennie. Az ára is meglehetősen borsos, viszont jó esetben annyi csatlakozót és kábelt kapunk hozzá, hogy bármilyen modellt táblálhatunk és feltölthetünk segítségével – és persze nemcsak laptopokat, hanem tableteket és okostelefonokat is.

Olvass tovább

Laptop vásárlási szempontok

Az örök kérdés: Milyen laptopot vegyek? csak akkor válaszolható meg felelősen, ha előre tisztázzuk a szempontokat. Érdemes mérlegelni a választást a laptopmárkák, gyártók között illetve a teljesítmény és méret alapján Azonban mindenképpen felmerülnek további szempontok is. Lássunk néhányat. A laptop mobilitása, hordozhatósága A hordozhatóságot illetően a vékonyság az a paraméter, amelyre sokan buknak, de ennél … Olvass tovább

Külső merevlemez használata – adatmentés

Mi a teendő akkor, ha a külső tárhely felmondja a szolgálatot?

A külső merevlemezen tárolt adatok kockázatoknak vannak kitéve

Külső tárhely - Asus HDD
Asus külső merevlemez – HDD – 1 TB

A külső merevlemezek a közelmúltban még luxuscikknek számítottak, különösen hogy elég magas árat kellett fizetni értük, ám ma már egyre népszerűbbé váltak. Tehát ma már sokkal megfizethetőbbek és lenyűgöző tárolókapacitást képesek nyújtani, nem ritka az akár 1-2 TB-os külső tároló. Következésképp kézenfekvő a felhasználók számára, hogy az adataikat ezen tárolják, hiszen az asztali vagy a hordozható számítógép merevlemezen vagy a telefon memóriakártyáján mindig több szabad helyre van szüksége van szükség, mint amennyit még nem foglaltak el képeink, videóink. Ráadásul a technológiai fejlődés egyre nagyobb méretű (és persze jobb minőségű) fényképeket és filmeket eredményez, ezért például egy professzionális fényképész az adatai tárolásához egyre nagyobb helyet fog igénybe venni. Egyrészről tehát a külső tárhely használata megoldás a kapacitásbeli problémáinkra.

Másrészről a külső merevlemezek biztonsági megoldást jelentenek az értékes fájljaink számára. Egy ilyen meghajtó nemcsak a kiegészítő tárhely szerepét játszhatja a szokásos merevlemez mellett, hanem biztonsági másolatot is jelenthet munkáinkról, adatainkról, így mindig megtaláljuk fontos dokumentumainkat egy másik példányban is.

Meghibásodás – adatmentés

Mi a helyzet viszont akkor, ha ez a tartalék opció sem érvényes? Bármilyen adattároló eszköz meghibásodhat és ez alól a külső merevlemez sem kivétel. A legnagyobb veszélyt a fizikai sokk jelenti a fájljainkra nézve. A külső meghajtók alapvetően ugyanazt a működési elvet követik, mint a klasszikus merevlemezek, az adatok tárolására szolgáló, egymásra helyezett lemezekre alapozódnak. Közismert tény azonban, hogy a legkisebb sokk hatására is kár képződhet bennük.

Ahhoz, hogy ellenőrizzük a külső merevlemezünk működését, első lépésként csatlakoztassuk a számítógéphez vagy laptophoz, így kiderül, hogy tárolóeszközként jelenik-e meg. Előfordulhat, hogy a meghajtón található fájlok láthatatlanok, ami szintén problémára utal. Nem utolsó sorban megtörténhet, hogy egyes fájlok, bár láthatóak, mégsem hozzáférhetőek. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a fájlokat nem másoltuk át másik könyvtárba, nem neveztük át, vagy vittük át egy másik meghajtóra, akkor ideje szakembert hívnunk.

adatmentes - kulso tarhely
Adatmentés külső merevlemezről

Egyes felhasználók elég bátrak ahhoz, hogy szokatlan módszereket vessenek be az adatok visszaállítása céljából, ám nem érdemes extrém technikákkal kísérletezni. Az internetről mindenféle ingyenes szoftver letölthető, ami nem mindig vezet a várt eredményhez, főleg ha nem szakértők használják ezeket. Vannak olyanok is, akik egyből csavarhúzóval esnek neki a készüléknek, ám nem valószínű, hogy ilyen beavatkozás nyomán megoldhatóak lesznek a problémák. Az erre specializált cégek a külső merevlemez-helyreállítási műveleteket, azaz az adatmentést biztonsági szempontból szabályozott környezetben hajtják végre, hiszen a legkisebb por vagy szennyeződés helyrehozhatatlanul károsíthatja az adatokat. Ezért a legfontosabb tanács: vigyük be a külső meghajtót egy laptopszervizbe, az adatmentést bízzuk szakemberre!


Olvass tovább

Operatív memória – RAM

Az operatív tároló – RAM memória Az operatív memória egy olyan számítógép-alkatrész, amelytől a műveletek gyorsasága függ. Az operatív tárnak vagy angol neve után RAM-nak (Random Acces Memory – közvetlen hozzáférésű memória) műszaki jellemzői és a gyártó cég alapján számtalan változata létezik. Mint a nevéből is kitűnik, az eszköz a közvetlenül elérhetővé tett fájlok ideiglenes … Olvass tovább

Mi a processzor? Mi a CPU szerepe?

Processzor - CPU központi feldolgozó egység
A processzor a számítógép központi adatfeldolgozó és vezérlő egysége

Ahogy minden számítógépnek, a laptopoknak is legfőbb funkcionális eleme a processzor. Ismerkedjünk meg vele részletesebben: mit nevezünk processzornak, mi az angol neve és ebből származó, minden nyelvben használatos nemzetközi rövidítése, mi az egység működési elve és melyek a feladatai a komputerműveletek végrehajtásában.

Mi a szerepe és mire szolgál a processzor?

A processzor vagy az angol nevéből származó rövidítéssel CPU – Central Processing Unit (központi feldolgozó egység) a számítógép agya.

Processzornak nevezzük azt az eszközt, amely végrehajtja a számítógépes programokat és vezérli a feldolgozási folyamatokat. A CPU a programutasítások értelmezését és végrehajtását vezérli.

Ez a központi egység a számítógép egyik legfontosabb és a legdrágább alkatrésze is egyben. Minősége, gyorsasága, teljesítménye nagyban meghatározza a komputer működését.

Manapság a processzorok több milliárd tranzisztort és elektronikus logikai elemet tartalmaznak. Mindegyik részegységet – legyen az videokártya, rendszersín stb. – saját processzor vagy processzorok vezérlik. Ezek közül a legfontosabb a központi feldolgozó egység. A CPU-architektúra alapján épül fel az alaplap-architektúra és kerül megtervezésre maga a számítógép-architektúra és -konstrukció.

Minden processzor egy adott számú

  • tárolóegységet (regisztert),
  • aritmetikai-logikai egységet (ALU)
  • és vezérlőegységet (CU)

tartalmaz. A regiszterek a programállapot, a memóriacímek, az adatcímek ideiglenes tárolását végzik a központi feldolgozó egységben. A regiszterek többnyire néhány bájt kapacitású tárolók. Ennek megfelelően a regiszterek többfélék lehetnek: programszámláló regiszter, utasítás regiszter, memóriacím regiszter, memóriaadat regiszter és állapotregiszter. A processzorban  az ALU hajtja végre a matematikai számításokat és a logikai műveleteket.

A vezérlőegység lehívja, értelmezi és végrehajtja a regiszter által tárolt utasításokat, vezérli a számítógép többi egységének működését.

A központi vezérlő egységek saját belső memóriával – cache memóriával – is rendelkeznek. A cache memória vagy gyorsítótár gyorsabb az operatív memóriánál, de lassabb a már fent említett regisztereknél. Célja, hogy a különböző fajtájú memóriák (pl. a gyorsabb operatív tár és a lassúbb merevlemez) közötti sebességkülönbséget kiküszöbölje, így gyorsítva az alkalmazások futtatását.

CPU órajel és teljesítmény

cpu órajel - clock signalA processzor legfontosabb jellemzője az órajel (clock signal). Mértékegysége a korszerű processzorok esetén a GHz (gigahertz). A processzor teljesítményét elsősorban az órajel határozza meg. A 2 GHz-es órajel azt jelenti, hogy a processzor 1 másodperc alatt 2 milliárd műveletet elvégzésére képes. Minél nagyobb az órajel, annál nagyobb a processzor teljesítménye. Ez az állítás teljességgel igaz volt a többmagos processzorok megjelenéséig.

Korábban minden CPU egy maggal rendelkezett. Teljesítményüket hosszú évekig sikerült az órajel emelésével növelni. A fejlesztők egy idő után abba a problémába ütköztek, hogy a frekvencia tovább már nem növelhető. Pontosabban az órajel növelhető, de a processzor hűtése egyre nehezebbnek bizonyult. Ennek az a magyarázata, hogy a frekvencia növeléséhez egyre több feszültséget kellett felvennie a CPU-nak, ami egyre nagyobb hőtermeléssel járt. A mérnökök sokáig törték a fejüket, hogy hogyan tovább? Végül arra jutottak, hogy nem a processzor vastagságát fogják növelni, hanem a területét. A vezérlő egységekbe így került egy mag helyett kettő. A két mag lehetővé tette, hogy két feladatot futtassanak egyszerre.

Jelenleg a kétmagos processzorok a legelterjedtebbek, de az üzletek polcain egyre gyakrabban találkozhatunk három, négy és nyolcmagos architektúrájú CPU-kal is.

A két legismertebb laptop processzor

amd és intel laptop processzorMára a hordozható számítógépek többségét az Intel és az AMD által gyártott processzorokkal szerelik fel. Érdemes tudni, hogy az Intel processzorok energiahatékonysága általában jobb az AMD processzorok effektivitásánál, ezért az ezekkel felszerelt laptopok csendesebben, nagyobb sebességgel és hosszabb élettartam mellett üzemelnek. A hozzáférhető áron beszerezhető Intel Celeron  és Intel Pentium processzorok tudása nagyjából megfelel az AMD márka E1 és E2 szériájú központi feldolgozó egységének. Notebook vásárlása előtt érdemes a processzor és más erőforrások minősége alapján mérlegelni és választani a szaküzletekben vagy webáruházakban elérhető kínálatból. Erről részletesebben itt: Laptop választás méret és teljesítmény alapján.

A legrövidebb meghatározás: Mi a CPU?

A processzor a számítógép központi feldolgozó és vezérlő egysége, mely végrehajtja a gépi programokat, vezérli a kiadott utasítások értelmezését és végrehajtását.

Olvass tovább