Rakott krumpli

Rakott krumpli

Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyve már említi a hagyományos magyar rakott krumplit, mint egytálételt.

A rakott krumplit illetően elmondhatjuk, hogy a régi paraszti világban olyan ételnek számított, amihez minden rendelkezésre állt anélkül, hogy boltba kellett volna menni, míg ma már nem számít olcsó ételnek, ha mindent meg kell venni hozzá

Mert, mik is a fő összetevői? A tojás, a kolbász, a tejföl, a krumpli. Ezek egy valamire való parasztháznál mind-mind kéznél voltak.

Na, de nézzük, hogy hogy is áll össze a rakott krumpli, amely után mindenki megnyalja mind a tíz ujját.

Hozzávalók (8 személyre)

  • olívaolaj vagy mangalica zsír
  • só, bors
  • fokhagyma(krém)
  • 2 kg krumpli (főznivaló)
  • 12 db tojás
  • 2 nagy pohár tejföl
  • fél kg minőségi, füstölt kolbász, lehet csípős is, aki szereti
  • sajt (ízlés szerint)

Elkészítés

  1. A krumplit héjában, sós vízben megfőzzük. A tojásokat is keményre főzzük (kb. 10-12perc). A krumplit és a tojást miután kihűlt megpucoljuk és felkarikázzuk. A kolbászt is karikákra szeleteljük.
  2. A tejfölt kis olajjal, ízlés szerint a fűszerekkel, fokhagymakrémmel kikeverjük. Egy tűzálló tálat vagy mélyebb tepsit kicsit kiolajozunk/kizsírozunk. Első réteg a karikára vágott krumpli lesz arra jön egy adag tejföl szétkenve.
  3. A következő réteg tojás, majd kolbász, erre jön még egy sor krumpli, majd végül még egy adag tejföl. A tetejére ízlés szerint mehet egy kis reszelt sajt, de ez elhagyható.

Előmelegített 180 fokos sütőbe (alsó- felső sütési módon) kb. 30 perc alatt készre sütjük, ha a sajt kicsit rábarnul akkor az igazi.

Tálaláskor, aki szereti, még plusz tejfölt tehet rá.

Olvass tovább

TOP10 ételrecept a Weben

Ezek az ételreceptek a legnépszerűbbek, illetve legkeresettebbek a Weben

1. Sült sertéskaraj Szépasszony-módra

sertéskaraj Szépasszony-módra

A sertéskarajt alaposan bedörzsöljük sóval és borssal, szórjuk meg pirospaprikával (esetleg be is panírozhatjuk), majd helyezzük forró tepsibe a húst, és kevés olajon süssük kb. 180 fokon 1-1,5 órán át, amíg aranybarna nem lesz. Közben pirítsunk meg finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Adjuk a húshoz, és süssük tovább. Amikor a hús megsült, öntsünk alá egy kis tejfölt, és süssük még néhány percig.

2. Fahéjas sült francia kenyér

Ez a francia bundáskenyér, avagy a french toast, olajon vagy vajon sül ropogósra, de a fahéj és a vanília is kihagyhatatlan eleme. A lényege, hogy a kenyér – vagy éppen kalács – megszívja magát a fűszeres, édes tejjel, majd kívül ropogósra, belül pedig krémesre sül. A kész bundás kenyeret karamellszósszal kell nyakon önteni, így nem csak édes napindítóként, de desszertként is megállja a helyét.

Olvass tovább

Infrapanel-fűtés napelemekkel társasházakban

 napelemes infrapanel fűtés

Tudta, hogy az infrapanel-fűtés kiválóan kombinálható napelemekkel? Több szempontból is ideális párost alkotnak:

Hatékonyság: az infrasugárzó panelek közvetlenül a tárgyakat és a személyeket z embereket melegítik, nem a könnyen felszálló levegőt. Ez energiatakarékosabbá teszi őket, mint a hagyományos fűtési rendszereket, amelyek a levegő felmelegítésével működnek. A napelemek pedig tiszta és megújuló energiát biztosítanak az infrapanelek működtetéséhez, ezáltal csökkentve a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget és a károsanyag-kibocsátást.

Olvass tovább

Laptop akkumulátor töltés, helyes gondozás

asus laptop töltő adapter

A hordozható számítógépek saját – belső – áramforrásának helyes használata meghosszabbíthatja a töltés utáni üzemidőt és az élettartamot. A laptop akkumulátor töltés ciklusára és az energiatakarékos használatra is érdemes odafigyelni. Az sem mindegy, milyen notebook töltő adaptert használunk. Lásd egy óriási raktári készlettel rendelkező webáruház ajánlatát: Asus laptoptöltő. Hogyan viseljük gondját laptopunk akkumulátorának? Általában nagyon … Olvass tovább

Laptop-keresőmarketing videókkal

Az organikus forgalom növelésének módját keresed laptop-webáruháza részére? Próbálja ki a keresőmarketing lehetőséget!

Forgalomnövelés videós keresőmarketinggel

Laptop-keresőmarketing videókkalA laptopos bemutató- és oktatóvideók közreadása az üzleti vállalkozás piacainak egyik legjobb online marketinges módja. Megfelelő alkalmazás esetén a laptop-videó keresőmarketing egy biztos módszer a növekedésre és a profitra. Ahhoz azonban, hogy a módszer működjön, azt intelligens módon kell megfelelő körültekintéssel végrehajtani. Ez a PR-cikk tartalmazza az összes információt, amelyet tudnia kell a laptopos videomarketing sikeréhez.

Közzétett anyagainak tartalmaznia kell a webáruház képernyőképét. Ez lehetővé teszi a nézők számára, hogy látják, hogyan működik az Ön által üzemeltetett webhely. A képernyőképeket akkor is remekül használhatja, ha oktatóvideót készít. Csak mentse a képernyőképet, és szerkessze be a Public relations cikkébe.

Olvass tovább

Virágküldés Anyák napjára

Virágküldés Anyák napjáraÉdesanyánk a legkedvesebb személy számunkra, mert életet adott nekünk és felnevelt minket. Gondoskodott rólunk amikor betegek voltunk és keményen dolgozott azért, hogy mindent megkaphassunk, amire csak vágyunk. Ezért Anyák napján a virágküldés segítségével szeretnénk ünnepelni az édesanyákat egy fényűző virágcsokorral.

Milyen virágcsokrot rendeljünk az anyukánknak?

Amikor virágot választunk az anyukánknak, figyelembe kell vennünk az egyéni preferenciáit. Minden nő más, valaki szereti a klasszikus rózsacsokrokat, valaki a szezonális virágokért rajong, más pedig az orchideákért van oda. Egy profi virágküldő szolgálat minden igényre talál megoldást. Ön is meglepheti anyukáját egy egyedi meseszép virágcsokorral, a MesterVirág segítségével. A virágcsokor kiválasztásakor vegye figyelembe a következőket:

  • A konzervatívabb nők számára a klasszikusabb virágcsokrokat ajándékozzuk, ilyen a rózsa, liliom, kála csokor.
  • A romantikusabb anyukák számára tökéletes választás lehet a krizantém, százszorszép, írisz és gerbera.
  • A házias anyukáknak tulipánokat és nárciszokat ajándékozhatunk, melyek a gondoskodást, törődés szimbolizálják.
  • Az álandóan aggódó anyukáknak a flamingó virág és az ammarylis tökéletes választás lehet.

Olvass tovább

Infrasugárzók – az infrafűtés alapja, előnyei, hátrányai – vélemények

infrasugárzók
Különböző típusú infrasugárzók a webáruházak kínálatából

Fűtéstechnikai szakemberek véleménye szerint az infrasugárzók energiahatékonysága optimális esetben 93-98 százalék, azaz közelíti az ideális 100%-ot. Ez voltaképp azt jelenti, hogy az elektromos áram energiájának igen nagy részét érezhető hőenergiává alakítja. A technológia titka pedig abban rejlik, hogy az infravörös sugarakat kibocsájtó fűtőtest nem a levegőt melegíti fel első lépcsőben, hanem a szilárd felületű tárgyakat (falak, padlózat, plafon, bútorok), és a második lépcsőben ezek melegítik fel a levegőt. Ennek köszönhetően viszonylag alacsonyabb léghőmérsékleteknél is magas hőérzetet vált ki azoknál, akik a sugárzási zónában tartózkodnak.

Az infrasugárzás mibenléte

Az infravörös sugárzás része az elektromágneses hullámspektrumnak, akárcsak a mobilunkat működtető mikrohullám vagy a látható fény. A köztük fennálló különbség a frekvenciájukban mutatkozik meg. A látható fény gyorsabban rezeg (hullámhossza sokkal rövidebb), mint az infrasugár, amelynek hullámhossza mikron nagyságrendű, míg például a rádióhullámok hullámhossza méteres vagy akár kilométeres nagyságrendben mérhető.

Olvass tovább

Mennyezeti lámpák

ennyezeti lámpák - ledA jó mennyezeti lámpák amellett, hogy tökéletesen bevilágítják az adott helyiséget, lakberendezési kiegészítőként is funkcionálnak. Megjelenésükkel még a legunalmasabb teret is képesek feldobni. A webáruházunk kínálatában a legkülönfélébb stílusjegyeket viselő mennyezeti lámpákat válogattuk össze, hogy Ön is gyorsan rátalálhasson az otthona enteriőrjébe illő darabokra. A választásának megkönnyítésére röviden bemutatjuk, milyen szempontok alapján érdemes döntenie, illetve tippeket is adunk a felhasználáshoz.

Hogyan válasszon lámpákat az otthonába?

Mivel az Önt körülvevő tárgyak alapvetően tudják befolyásolni a hangulatát, egyáltalán nem mindegy milyen lámpák vannak a mennyezeten. A harmonikus légkör megteremtéséhez elengedhetetlen a színek összhangja, az egymást kellemesen kiegészítő árnyalatok pedig otthonos és megnyugtató hatást keltenek. Ebbe természetesen az erősebb színek is beleférnek, ha azok kellő mértékben illeszkednek a tér többi eleméhez. Az sem gond, ha a lámpák kapják a domináns szerepet és a helyiségbe belépők tekintetét egyenesen magukra irányítják.

A formavilággal és stílussal hasonló elképzelések mentén kell eljárnia. Legyen a lakása enteriőrje modern, bohókás vagy klasszikus jegyeket képviselő, a mennyezeti lámpák kiválasztásánál is törekedjen az összhatásra. A nagyon elütő dizájnnal rendelkező tárgyak a szem számára zavaró látványt nyújthatnak.

Végül az is fontos tényező, hogy milyen helyiségbe melyik mennyezeti lámpa a megfelelő. Itt elsősorban a fényviszonyokat kell megvizsgálni, vannak ugyanis olyan részei a lakásnak, amelyekben több fény szükséges, máshol viszont elegendő a lágyabb fényforrás is.

Enteriőrök és a mennyezeti lámpa stílusok

Diana mennyezeti lámpaMivel a fényeknek fontos szerepük van az enteriőrök légkörének meghatározásában, a lakberendezés egyik legfontosabb kérdése a mennyezeti lámpák kiválasztása. Ezt mindig a belső tér funkciójának figyelembevételével kell megtennie, ahol a praktikussági és az esztétikai szempontok ugyanannyira számítanak.

Az előszobák általában a lakás legkisebb helyiségei, így ezekben nincs szükség hatalmas mennyezeti lámpákra. A modern, akár a mennyezetbe beépíthető változatok ugyanakkor túlzott feltűnés nélkül is bele tudnak illeszkedni a környezetükbe. Emellett az előterek esetén arra is figyelnie kell, hogy a fények elég erősek legyenek ahhoz, hogy a közlekedés biztonságos legyen.

A klasszikus stílusú nappalikba, főleg, ha nagyobb a belmagasság, bátran vásárolhat felfüggesztett és mélyen lelógó mennyezeti lámpát. Egy jól elhelyezett csillár akár a nappali központi elemének szerepét is betöltheti. Léteznek olyan lámpák is, amelyek igény szerint változatható irányban világítanak. Ezek a mostanában divatos, nagyon letisztult stílusjegyeket felsorakoztató nappalikban szintén megállják a helyüket. Önre van bízva, hogy a tér melyik részére szeretné a fényt irányítani.

Az étkezőasztalok felé is érdemes valamilyen fényforrást helyezni, hiszen ez a nagy családi ebédek és vacsorák helyszíne. Ide nem feltétlenül kell terebélyes csillárokat felszerelni, de a kisebb méretű és lágyan lelógó lámpák tökéletes megoldást jelentenek. A konyhában a konyhapult esetében is ez az opció ajánlott.

A vizes helyiségekben a kevésbé feltűnő, de jó fényviszonyokat adó mennyezeti lámpák javasoltak. Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő lapos lámpabúrák különösen jól tudnak mutatni a fürdőszobában. Az egyszerű mintázatúaktól elkezdve, a változatos mértani formákat követőkön át a díszítettekig, mindenféle típus elérhető már.

Olvass tovább

Google helyezés ellenőrzés

Amikor az első weboldalam elindult, még semmit sem tudtam a SEO-ról vagy a Google találati helyezésről, az algoritmusokról, ez még annyira a hőskorban volt, hogy még teljesen mások voltak a találati helyezés szempontjai is. Bevallom őszintén, annyira nem értettem a dolgokhoz, hogy beírtam a keresőbe a kulcsszavamat, és nagyon örültem, hogy ott vagyok az első helyek egyikén. Persze dehogyis voltam én az első helyeken, egy frissen indított weboldallal, nulla szakmai tudással.

Sajnos azt is el kell mondanom, hogy még ma is találkozom olyan vállalkozókkal, akik ehhez hasonló módszerrel „ellenőrzik” a helyezésüket. Mit sem tudva mondjuk arról, hogy lokálisan más-más találat jelenik meg a keresőknek, vagy a Google arra is odafigyel, ha te sokszor kattintottál egy-egy találatra, akkor azt neked előrébb fogja megmutatni, de mások nem feltétlen látják ugyan így.

Google helyezés ellenőrzés hatékonyan

Azt tisztáznunk kell, hogy a helyezés folyamatosan változik. Egyre-másra jelennek meg az algoritmusok, a módosítások, a technika fejlődésével az is alakul, milyen részletek alapján rangsorolja a kereső a weboldalakat.

Valamint az sem mindegy, hogy milyen intervallumban nézzük meg a helyezésünket. A legegyszerűbb eszköz (és ingyenes is) a Google Search Console. Ha például olyan kulcsszavaink vannak, amire időszakosan keresnek az emberek, akkor csalóka lehet az utolsó 3 hónapot nézni. Mondjuk, ha sícipőt árulunk és épp nyár közepe van, válasszunk inkább 12 havi vagy 16 havi kimutatást.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem elég egy kulcsszóra elől lennünk, több 10, de inkább több száz kulcsszóra van szükségünk ahhoz, hogy a weboldalunkra sokan kattintsanak.

A találati lista helyezésünket ezeknek a kulcsszavaknak a segítségével javíthatjuk. Persze, ha valóban professzionális módon akarunk eljárni, érdemes SEO szakemberekhez fordulnunk, akik kimondottan erre fejlesztett programok segítségével nemcsak a mi weboldalunkat, de a konkurenciáink honlapjait is elemzik.

Olvass tovább

Utángyártott tintapatronok és tonerek széles választékban!

Manapság igencsak keresettek az utángyártott nyomtatási kellékek. Nem csoda, hisz ezek nélkül a termékek nélkül nincs nyomtatás. Ha valóban jó minőségű terméket szeretne vásárolni, akkor érdemes alaposan végiggondolni, hogy pontosan honnan rendel!

Utángyártott tintapatronok és tonerek 

utángyártott patronok tonerek
Tintapatronok

Gyakran merül fel a kérdés, hogy az utángyártott nyomtatási termékek miben különböznek az eredetitől, rosszabbak-e náluk. A kérdés megválaszolásához először is érdemes tisztázni, hogy mi az az eredeti és mi az az utángyártott tintapatron és toner. Az eredeti nyomtatási kellékek esetében az eredeti név nem túl szerencsés, mivel a vásárlók hajlamosak lehetnek azt hinni, hogy minden más termék hamis, ami más megnevezéssel rendelkezik. Az eredeti termékek ismérve, hogy a nyomtató gyártója készíti őket. Tehát a Samsung nyomtatókhoz a Samsung gyárban gyártott tintapatronok és tonerek eredeti termékeknek minősülnek. Ezzel ellentétben az utángyártott termékeket nem a nyomtató gyártója készíti, hanem egy attól független cég gyártja. Természetesen az előírásokat az utángyártott termékek esetében is be kell tartani!

Visszatérve a kérdésre, hogy az utángyártott termékek rosszabbak-e, mint az eredetiek, a válasz egyértelmű nem. Bár néhány dologra érdemes odafigyelni, hiszen éppen a megnevezések pontatlansága miatt sok webáruház kínál például utángyártott néven valójában utántöltött vagy újraépített darabokat. Ha az utángyártott darabok minősített gyárban készülnek, akkor nem lesz velük probléma a használat során.

Sőt, egyébként az újraépített tonerek is kiválóan tudnak működni, hiszen a tonerek tervezésekor már figyeltek arra, hogy szétszerelhetőek legyenek, és újra lehessen őket építeni, újra lehessen őket tölteni.

Olvass tovább